Egy kommunikátor halálára

szerző
Donáth Mirjam
publikálva
2013. aug. 06., 10:48
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Hogy miért írok New Yorkból magyar halottakról? Ez lenne a kérdés. Hogyha arról írnék, hogyan válik az ember egy Upper East Side-i felhőkarcoló 27. emeleti lakosává, akkor nem lenne kérdés. Vagy akkor sem, ha arról, hogy hogyan lehetséges mégis párra lelni Manhattanban, minthogy akkor sem, ha arról szól a cikk, hogy Noah Baumbach „Frances Ha” című alkotása miért dokumentális erejű az ittlétről. Alábbi történet azonban azért született, mert ha valamit, azt hazaviszem Amerikából, hogy inspiráló történetekből lehet leginkább erőt meríteni. Az inspirál a latin spirare, azaz lélegezni szóból ered: az a cselekedet, amelyet mindannyian folyamatosan művelünk egész életünkben. És utána is, amennyiben a történetünk tovább él.

MTV szerkesztőség, 1980-as évek

MTV szerkesztőség, 1980-as évek

Fotó: Majoros Klara

Gellért Kis Gábor május 15-én, 66 évesen meghalt.

Játszani a szavakkal – ez volt Gellért Kis Gábor legkedvesebb időtöltése. Nem keresztrejtvény felett, könnyed szórakozásként, nem is kizárólag hivatalból gyűjtötte, elemezte, szervezte őket egységekbe újra és újra, amerre járt: a rádióban és a televízió munkatársaként, országgyűlési képviselőként, az Általános Vállalkozási Főiskola katedráján vagy az Élet és Irodalom hasábjain. A megfogható valóságot jelentették neki a szavak. Különös szenvedély egy kifejezetten szép férfinak, akinek elegendő volt kisujját mozdítania a világ hús-vér megtapasztalásáért. De ha megkérdezték, mit jelent számára a szabadság, az Adriai-tenger végtelenje vagy a Genezáret-tó mélye helyett – amelynek partján hosszan tudott üldögélni mindenről és mindenkiről megfeledkezve – Jorge Semprunt idézte. A nagy utazásban a koncentrációs tábor politikai foglyával beszédbe elegyedik a szögesdróton túl álló felfegyverzett őr: – Én nem akartam a háborút – így az őr.  – De itt van a puskájával – feleli a fogoly. – Hát hol lehetnék? – kérdezi tompa hangon az őr. Semprun szavaival élte át, hogy a szabadság elsődlegesen belső minőség. Így tapasztalt: betűk által. A kommunikációt teremtő játékként űzte, és kedves szavával – vizilópintyőke! – emlékeztette magát a különbségre az isteni alkotás (legyen, és lőn) és az újságíró teremtette, életre nem keltő, pusztán verbális konstrukciók között. Legelső műve talán saját neve volt, melybe a „kis” jelzőt emelve különböztette meg magát újságíró édesapjától. Ellenfelei, ha sérteni akarták – és ilyesmire még miniszterelnökök is vetemedtek –, neve visszacsonkításával közölték vele: „tudjuk, hogy a szögesdrót melyik oldalán állt az apád”. Ellenfelekre pedig – ahhoz képest, hogy milyen arányban maradt alul a konfliktusokban – meglepő óvatlansággal tett szert.

1995 decemberének elején így nézett farkasszemet az egész Magyar Országgyűléssel. A végül 264:31 arányban megszavazott médiatörvény szempontjából nem volt jelentősége, hogy az egykori újságíró idealizmusa vagy a meg nem hallott médiapolitikus hiúsága bátorította-e szólásra a végszavazás előtt az emberi jogi bizottság elnökét, Horn Gyula korábbi médiaszakértőjét. Aminek azonban a mai napig megmaradt a súlya, az a szilárd meggyőződés, hogy a sajtó szabadságát segítő törvényt kell alkotni. Ahogy ő mondta: „Nem a média területét kell szabályozni, hanem az államot korlátozni.” Ehhez képest a hatfrakciónyi tömeg hat éven át vajúdott, 162 paragrafusos törvénye arról, hogyan befolyásolják a parlamenti erők egyenlő arányban a médiát, nem a demokrácia, hanem a pártokrácia érdekében született. Ő a fércmű szóval illette azon a kedden, amikor kiállt eléjük, papírral a kezében, annak ellenére, hogy tökéletesen beszélt szabadon. Az utolsó szó jogán elhangzó szavak nem tűnhettek odavetettnek. És mert nem tudta mással magyarázni, hogy a sajtószabadságot pártoló demokraták miért tartanák pártdelegáltak kezében a médiát szabályozó testületeket – melyek költségvetését az akkori pénzügyminiszter „kiérleletlennek” nevezte –, így a szemükbe mondta: „azok, akik ezt alkották, katona korombeli szakaszvezetőmmel szólván, annyit értenek a rádiózáshoz és a televíziózáshoz, mint malac a zsebórához”. Majd hozzátette: „Kérem, tűzzék a kalapjukra.” Kevesen mernék ma azt állítani, hogy nem volt igaza. De józan politikus nyílt színen nem küldi vissza az elemibe a frakcióját a másik öt frakcióval egyetemben. A nem sokkal később napfényre került III/III-as karton volt az ára annak, hogy a sportember Gellért Kis Gábor szokásától eltérően nem a kézilabdahálón, hanem az Országgyűlés arénájában élte ki felháborodását. A dosszié ugyan jelentéssé formált szavakat sosem látott, de ahhoz elegendő volt, hogy a játékost, aki mindig is kilógott a szocialista apparátusi mezőnyből, kispadra ültesse a következő választásokon.

Ha bizonyos alapvető politikusi kvalitások híján is volt (úgymint: könyörtelenség, kompromisszumkészség, hajlékonyság, ügyeskedés és pártfegyelem), a szakmát ismerte. Hét évvel a zsebórás malac parlamenti beidézése után a 2003-ban regnáló szocialista kormány ismét megkereste, hogy működőképes médiatörvényre rendeljen tőle javaslatot. Így született „A köznyilvánosság működéséről szóló tervezet”, amely reformteremtő módon nyilvánosságról beszélt, beemelve az írott sajtót és az internetet a médiumok sorába. A munkát leadta, de időközben a szavakkal hadilábon álló miniszterelnök megbukott, és utódja nem kívánta a nyakába venni a médiatörvénnyel járó sziszifuszi harcot. A törvény, akárcsak a következő, azóta sem az államot korlátozza katonásan a média kezelésében – miképpen azt Gellért Kis Gábor szorgalmazta –, hanem a médiát az állam kezelésében.

Nem volt szükségszerű, hogy az újságíró – aki a rendszerváltás kezdetén elsőként szerezte meg a Nagy Imre-perről forgatott archív anyagot, s készített dokumentumfilmet róla (Viharos emberöltő, 1989) – maga mögött hagyja a szakmát. Sem a parlamentért, sem később – a sors iróniája – a pártdelegáltakból verbuvált rádiókuratórium elnöki székéért és az azzal járó konfliktusmezőért, hogy két sereg között – politika és média harcában – bárhogy is lépjen, „sajátjaival” kerüljön méltatlan csatákba. Ki tudja, mi minden űzte, hogy újra és újra nekifusson, hogy éltető közösségre leljen, még ha a meglelt gyülekezettel végül mégsem tudott feltétlen szövetségre lépni.

Pulitzer földjéről

Anyai ágon Pulitzer József szülővárosából, Makóról származik a családja. Üldöztetésektől megfáradt felmenői nyolcnapos korában református hitre keresztelték, egyúttal száműzték a családi szótárból a zsidó szót. Ezért aztán akadt egy könyv, amely még rajta is kifogott. Hiába forgatta, elemezte szakadatlanul, hiába tanított az Ó- és az Újszövetség segítségével – oly mélységekbe merülve, hogy akadt hallgatója, aki azt hitte, termet tévesztett, és kommunikáció helyett hittanra ült be –, „a hit nem gyakran kísértette meg”. De a hiányától keletkezett űrnek sem talált nevet. Közeli barátaivá hívő emberek lettek, mert ott, a barátságba vetett hitben jutott a legközelebb ahhoz a másik bizonyossághoz a „nem látott dolgok” létezéséről. Egyiküknek mindezt így magyarázta:

„Nekem több kétség jutott, anélkül azonban, hogy belső késztetést éreztem volna valaha is markolni egy féltenyérnyi bizonyosságot. Nos, ez az a fél tenyér, amelyben találkozásunk volna. Hiszen, ha nem érzékelném, hogy irigységem tárgya, a te hited, éppúgy kételyekkel van körülvéve, mint a magam törékeny evilágisága, aligha tudnánk egymással mit kezdeni az óvatos vagy kevésbé óvatos kölcsönös tiszteleten túl. Ám a fél tenyér – némi nyelvi következetességet alkalmazva: fél kéz – egy kéz, fél tenyér – egy tenyér – másik fele te volnál. Együtt már imára kulcsolódhatunk. Vagy tapsolhatunk. S a lesből – talán – iszkolva kiugrik egy ragadozó ijedtében.

A dolog ennyit megér.“

Megérte. Sem a szó, sem a kéz nem volt hiábavaló.

A szerző a Reuters hírügynökség munkatársa. A cikkben kifejtett álláspont a sajátja.

szerző
Donáth Mirjam
publikálva
2013. aug. 06., 10:48
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához

  • Édesanyám felvett az ünnepi levelezőlistájára. Harminc embert köszöntött, köztük rokonokat, barátokat, templomi orgonistát és a pszichológusát. És mert sosem volt a szavak embere, ez az üzenete is tömör: „Áldott ünnepeket kívánok.”

    Szerző
    Donáth Mirjam
    Posztolva
    2014. dec. 29., 13:00
    Kommentek
    1
    A mazsoláról
  • Egy időben azzal, hogy Brittany Maynard megjelent a People címlapján, egy harmincas éveiben járó amerikai fiatalember úgy döntött, megosztja a világgal, hogy nincsen kedve tovább élni.

    Szerző
    Donáth Mirjam
    Posztolva
    2014. nov. 03., 06:15
    Kommentek
    1
    Meghalni nincs jogunk?
  • Azt kérdezi a barátném, aki egyedül él, pedig mással szeretne: át kellett-e ugranom az árnyékomat, hogy párra leljek. Olyan párra, amelyet egykor, gyermekként álmodunk magunknak.

    Szerző
    Donáth Mirjam
    Posztolva
    2014. okt. 05., 12:20
    Kommentek
    1
    Modern szerelem New Yorkban – 4. rész: Egy csónakban
  • Ha az amerikai filmkritikusok többsége úgy véli, hogy egy Luc Besson-film „együgyű“, akkor az európai néző fogja magát, és már a bemutatón a moziban ül. Nem is téved: a New York-i mezőnyben a Lucy a nyár eddigi legélvezetesebb alkotása.

    Szerző
    Donáth Mirjam
    Posztolva
    2014. aug. 05., 12:46
    Kommentek
    0
    Van úgy, hogy az ember már csak a moziba vágyik
  • Jelenleg 19 amerikai állam engedélyezi a melegházasságot. De az alapjában vallásos amerikai nép az elmúlt tíz évben többségében a melegházasságot támogatóvá vált.

    Szerző
    Donáth Mirjam
    Posztolva
    2014. jul. 05., 10:15
    Kommentek
    2
    A szivárvány másik végén
  • Így történt, hogy Indiana helyett Brazíliába utaztam, hogy fehér orvos helyett fekete programozó oldalán élek boldogan, amíg meg nem halok.

    Szerző
    Donáth Mirjam
    Posztolva
    2014. jun. 05., 07:36
    Kommentek
    0
    Modern szerelem New Yorkban – 3. rész
  • Miért maradt itthon Rubik Ernő? New Jerseyben szerzőnk őt magát kérdezte erről.

    Szerző
    Donáth Mirjam
    Posztolva
    2014. máj. 19., 09:42
    Kommentek
    0
    Generációs fejtörő
  • Ha akarjuk, kivehetjük a részünk az otthoni ügyekből. Az Amerikában élő magyarok szavazási szándékának számosított eredménye akár azt is mutathatja, hogy akarjuk.

    Szerző
    Donáth Mirjam
    Posztolva
    2014. ápr. 03., 10:00
    Kommentek
    2
    A nyolcszázból egy biztos: New Yorkból szavazók
  • Mint aki kitölt egymillió szelvényt, majd a legelsővel megnyeri a főnyereményt. Így fizettem be egyéves társkereső tagságot, hogy azután az első randin kézen fogva elsétáljak a naplementében.

    Szerző
    Donáth Mirjam
    Posztolva
    2014. febr. 18., 10:59
    Kommentek
    2
    Modern szerelem New Yorkban – 2. rész
  • Ne nézzük meg többet soha az Annie Hallt Woody Allen szexuális zaklatási botránya miatt? És mit gondol minderről Radnóti Sándor?

    Szerző
    Donáth Mirjam
    Posztolva
    2014. febr. 10., 11:03
    Kommentek
    4
    Művész keze által
  • Négy hónappal azelőtt, hogy a Catskills hegyekben megkérték a kezem, fizettem 52 ezer forintot egy e-Harmony nevű társkereső cégnek. Az ár az amerikai piacon is magasnak számít, de amiért a másik is fizet, azt talán komolyan is veszi.

    Szerző
    Donáth Mirjam
    Posztolva
    2014. jan. 30., 11:15
    Kommentek
    1
    Hogy néz ki a szerelem New Yorkban? 1. rész
  • Élt: 2 napot. Beszélt róla: egy egész világ. Gyászolja: 0.

    Szerző
    Donáth Mirjam
    Posztolva
    2014. jan. 09., 10:01
    Kommentek
    2
    A Sarki Örvény halálára
  • Ha megerőltetném magam, biztosan találnék tíz dolgot, amiben New York jobban működik, mint Budapest. Csak nem ezt a bizonyos tízet.

    Szerző
    Donáth Mirjam
    Posztolva
    2013. dec. 13., 08:40
    Kommentek
    3
    Ama tíz dologról, ami New Yorkban sem működik jobban, mint Budapesten
  • Ha a New York Times ír az országunkról, akkor valami gáz van otthon. Most épp az, hogy ugyanabban a headline-ban szerepelnek a Magyarország és az antiszemitizmus szavak.

    Szerző
    Donáth Mirjam
    Posztolva
    2013. nov. 28., 10:00
    Kommentek
    4
    Didchoo eat? Not, did you eat, but Jew eat? Jew. You get it?
  • Azt azért mégsem magyar asztrofizikusoktól várnánk, hogy moszkitókat keltessenek a föld alatt Amerikában. Pedig ez a helyzet, és milliók életét menthetik meg.

    Szerző
    Donáth Mirjam
    Posztolva
    2013. nov. 07., 10:48
    Kommentek
    1
    De szabadíts meg a Gonosztól
  • Eljött hát az ideje, hogy megosszam a legfontosabb pozitívumot az országról, ahol elidegeníthetetlen jog boldogságra törekedni, és ahol ennek megfelelően az ember csak boldog lehet, boldogtalan legföljebb átmenetileg.

    Szerző
    Donáth Mirjam
    Posztolva
    2013. okt. 22., 09:15
    Kommentek
    2
    Hogy taníts meg nevetni
  • Aki azt gondolja, hogy lehet „New York-inak” lenni Brooklynban, Queensben vagy urambocsá! New Jerseyben, az ne is üljön be a filmre: a poénok felét nem fogja érteni. Valamint ne üzenjen a Facebookon – engem sem fog soha érteni. Manhattanben még a hajléktalanok is sznobok. A szó legpozitívabb értelmében.

    Szerző
    Donáth Mirjam
    Posztolva
    2013. aug. 27., 11:08
    Kommentek
    1
    Jázminság – Woody Allen negyvennyolcadszor
  • A francia pilóta, Antoine de Saint-Exupéry, éjjelente írt. Megvárta, amíg leszáll az este és csillagfényét felgyújtva karnyújtásnyira kerül az ég, épp, mint amikor a felhők között repült. Csakhogy Manhattanban nincsenek csillagok.

    Szerző
    Donáth Mirjam
    Posztolva
    2013. aug. 20., 20:08
    Kommentek
    0
    A kis herceg földjén
  • Hét évvel a zsebórás malac parlamenti beidézése után, a 2003-ban regnáló szocialista kormány ismét megkereste, hogy működőképes médiatörvényre rendeljen tőle javaslatot. Gellért Kis Gábor emlékezete.

    Szerző
    Donáth Mirjam
    Posztolva
    2013. aug. 06., 10:48
    Kommentek
    0
    Egy kommunikátor halálára
  • Manhattanban egy egyszobás, harminc négyzetméteres dobozka átlagára 1900 dollár, azaz... nagyon sok forint. Szerződést akkor írnak alá, ha ennek vagy a negyvenszeresét megkeresi az ember egy évben.

    Szerző
    Donáth Mirjam
    Posztolva
    2013. jun. 12., 11:00
    Kommentek
    5
    New York: 25 éven felülieknek nem ajánlott
  • Jelentem, április 19-én, pénteken, meghalt a tulipánfa, amelyik a 6-os kapu mellett állt. Az, amelyik legalább harminchét tavasz óta tulipán alakú fehér virággal köszöntötte a munkába érkező parlamenti dolgozókat. Se beteg nem volt, se a járókelők biztonságát nem veszélyeztette.

    Szerző
    Donáth Mirjam
    Posztolva
    2013. máj. 03., 13:14
    Kommentek
    1
    Twitter és tulipán
  • Tudta, hogy nem azért ragadt kívül az ünneplő emberek körén, mert azok ne akarták volna bevenni őt, hanem mert számára vesztették jelentőségüket a hagyományok az otthonától távol.

    Szerző
    Donáth Mirjam
    Posztolva
    2013. ápr. 16., 12:09
    Kommentek
    0
    Én istenem, itt a tavasz
  • Ami azt illeti, a New York-iak sem repesnek attól, hogy a városban, amely az elérhető luxusból él, nincsen mosógép a lakásban. Sokan lefizetnek egy rakat embert, a mosógépárustól a portáson át a szerelőig, és titokban szereltetik be a masinát.

    Szerző
    Donáth Mirjam
    Posztolva
    2013. márc. 24., 14:03
    Kommentek
    1
    Kosárral ölemben
  • Malik Bendjelloul dokumentumfilmje bizonyítéka az amerikai mitológia főtételének: bárkiből lehet sikertörténet, bárki a csúcsra érhet, ha a maximumot hozza ki magából, ha igaz szívvel küzd, és értéket teremt. Egy idős detroiti munkás éppúgy, mint egy fiatal svéd kalandor.

    Szerző
    Donáth Mirjam
    Posztolva
    2013. febr. 25., 09:30
    Kommentek
    0
    Az Oscar-mezőny legjobb sztorija
  • „Hogy mi a bajom ezzel a 70 éves Gandalf-figurával, aki előbb kicsavarta Godard híres mondatát, úgy, hogy »a játékfilm másodpercenként 24 hazugság«, majd be is bizonyította? Az, hogy fekete mágus.” New York-i bloggerünk Hanekéről.

    Szerző
    Donáth Mirjam
    Posztolva
    2013. jan. 28., 08:01
    Kommentek
    0
    Egy filmről, amely Oscar-díjat fog nyerni
  • A Lower East Side-i tetőlakástól Draviczki Attila Keybárjáig („kulcs kocsma”, nem kéjbár) húsz sarok az út. Nincs Szex és New York: nem intek taxit, a sárga folyamban hömpölygő kocsik alig tudnak egymástól mozdulni, egyébként sem olyan mulatóba tartok, ami előtt tűsarokban kell sorban állni. Sétálok.

    Szerző
    Donáth Mirjam
    Posztolva
    2013. jan. 17., 15:41
    Kommentek
    0
    Állítsátok meg a… New Yorkot!