Hogy taníts meg nevetni

szerző
Donáth Mirjam
publikálva
2013. okt. 22., 09:15
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az olvasói leveleknek erejük van. Nem olyan régen kettő is érkezett Budapestről ultimátummal. Az egyik a szerkesztőtől, aki vagy svájci óra megbízhatóságával érkező kéziratot akar látni, vagy semmilyet sem. A másikat olvasó írta, akinek kíváncsisága, hogy milyen lehet New York ezüstszürke járdáját róni a pesti aszfalt helyett, felülkerekedett a „nyavalygós”, „spleenes”, letagadhatatlanul „kelet-európai” tollból fogant cikkek iránti ellenérzésén, és arra kérte az írót, tegyen úgy, mintha jól érezné magát ott idegenben. No, nem maga miatt, „hanem miattunk, akik itt robotolunk a szürke hétköznapokban”. Írjon olyat, „amitől, amíg olvassa az ember, felderül”. Magyarul, azt kérte, legyek amerikaibb. Eljött hát az ideje, hogy megosszam a legfontosabb pozitívumot az országról, ahol elidegeníthetetlen jog boldogságra törekedni, és ahol ennek megfelelően az ember csak boldog lehet, boldogtalan legföljebb átmenetileg – cirka egy mozifilm hetvenedik percéig.

Egy fiatal nővel kell kezdenem. New Yorkban él, de nincs otthona. Ha meg akartok nála szállni, nem érdemes az utolsó percnél előbb elkérni a címét: egyik hónapban harmadmagával él a kínai negyedben, a következőben valaki luxus pied-á-terre-jében vendégeskedik, tavasszal a brooklyni fák alatt kocog, nyáron egy New York állambeli kisváros erdejében gyűjt gondolatokat – egyetlen biztos címe: a raktáré, ahol a cuccait tartja. A foglalkozása olyan, amelynek művelését New Yorkban csak a gazdagok engedhetik meg maguknak – így aztán leginkább mással foglalkozik. Nagyon szociális, és nagyon magányos. A férfiak nem találnak fogást rajta. Mindig jókedvű, azt gondolnátok. Nehezen szedi össze magát, a körülötte lévő tárgyakról nem is beszélve. Zokniban alszik. Állandóan tükrökkel szemez. Kihasználják, mert csak fél lábbal szökdel a földön, és szeretnek a társaságában lenni, mert igen szórakoztató. Ő Frances, akit Noah Baumbach rendező adott ehhez a cikkhez kölcsön, akinek Francesről szóló filmjét október végén vetítik a magyar mozik. Meg fogjátok találni, mert a film címe Frances Ha.

Frances Ha

Frances Ha

 

Egy fiatal férfival folytatom. Nyolc évvel ezelőtt ismertem meg, kritikákat írt a filmekről, amelyeket én forgalmaztam. Nyolc év alatt alig változott valami, jóllehet ma én írok filmekről, amelyeket ő forgalmaz, a budai teret pedig, ahol szép lakása van, átkeresztelték. (A szerencsés magyar lakást kap a szüleitől, a szerencsés amerikai diplomát.) Élettársról nem tudok, de ez semmit sem jelent, én messze élek, a barátom meg nem nyilatkozik szívügyekben. De a lányok nem találnak fogást rajta. Meleg étel helyett filmeken él. Karosszék helyett moziszék, televízió helyett vetítővászon van a nappalijában. Legközelebb megkérdem, megvédte-e már a diplomáját, mert halogatja a stresszel járó dolgokat. Ha ismeretlen vagy éppen ha ismerős számot ír is ki a mobilja, például, nem veszi fel. Kihasználják, hogy igen jó szíve van, ezért aztán próbálja nem mutatni azt. Róla még nem készült film, ha rajta múlik, nem is fog, miközben Frances Ha története az övé is, mint mindannyiunké, akik úgy léptünk a felnőttkorba, mintha a fogunkat húznák. (Így utólag teljes joggal.) Az alapprobléma szempontjából tehát lényegtelen, hogy a Frances Ha New Yorkban játszódik. Csinálhatott volna hasonlót Török Ferenc is, ha felveszi a fonalat a Moszkva tér végéről. Mégis a legfőbb különbség köztünk és a kaliforniai Frances között, hogy ő, ha fizetnének érte sem mutatná, mekkora súllyal nehezedik rá a pénzszűke és a magára hagyottsága.

Slamasztikából van elég Amerikában is. Aki nem hiszi, olvasson híreket, mert egy pozitív cikkben mégsem fejtegethetem az amerikai kincstár közelgő csődjét, törvényhozóik impotenciáját vagy azt a fél Budapestnyi amerikait, aki (első körben) két hétre munkanélkülivé vált. De hozzáállásukat a krízishez igen, amely ugyan gyerekes, de talán épp emiatt küzdőképes. Mint egy csapat Don Quijote igazi fegyverekkel, akik nem mindig járnak pórul. Azok közül, akiknek volt gyerekszobája, kevés akad, aki ne figyelne rá, hogy csak optimista érzéseket közvetítsen, akit ne az inspiráló helyzetek érdekelnének igazán. Amikor Sophie, Frances barátnéja elmeséli, milyen rémes is neki Japánban, ahová Wall Street-i vőlegényét követve költözött, és ahol többek között elvetélt, Frances megjegyzi:

„De hát a blogod alapján boldognak tűntél.”

„Az anyám nem olvasná, ha depressziós lenne” – feleli Sophie, és bár Frances rávágja, hogy az ő anyja viszont igen, amikor utóbbi telefonál Kaliforniából, mégsem arról számol be neki neki, hogy érzi magát alkalmi pincérként az isten háta mögött, ahol 27 éves létére volt gimis kollégiuma szobájában él, hanem örömhírként azt újságolja, hogy az erdőben nincs lehetősége elkölteni a megkeresett pénzt. A hozzáállást gondolhatnánk önfegyelemnek is, pedig kívülről jön: az amerikai társadalom csakúgy, mint az olvasó, aki a levelet küldte, az élet sötét oldaláról szóló történeteket csak addig tolerálja, amíg azok happy enddel végződnek. Ha az sincs, jobban teszi az ember, ha minimum úgy adja elő a kínjait, mint Woody Allen, különben a kutya nem lesz rá kíváncsi.

Hol máshol indult volna ellenkampány a pozitív gondolkodás mantrájával szemben, mint Amerikában. A „Negatívok” csoportja, egyetemi tanárok, kutatók, szociológusok és más értelmiségiek azzal érvelnek a túlzott mosolyvilág ellen, hogy olyan veszélyekhez vezethet, mint a gazdasági világválságot kiváltó ingatlanpiaci buborékok. Tévképzet, hogy elegendő megálmodnod és erősen hinned abban, hogy megkapsz valamit – saját házat például –, és már valóra is vált. Nem árt, ha vannak álmaink, de az sem, ha tudjuk, mekkora részét kaptuk hitelre.

Mai programok
Végérvényesen felnőtté akkor válunk, amikor elveszítjük a minket felnevelőket. A szüleimtől hallottam így, és mint azon becses dolgok egyikét, melyet teljes egyetértésben vallottak, komolyan vettem. Mégis, ez az utolsó, legkomolyabbnak látszó lépcsőfok kapja a legkevesebb reflektorfényt. Teljes diszkrécióban történik, mert a másik gyászába senki nem dugja az orrát, és mert a valóban komoly dolgokkal egyedül maradunk. Nem úgy, mint a felnőttség/boldogság fokmérőiként felállított szentháromsággal – munka, lakás, család –, amely nélkül talán már nem tudnánk, mikor illik boldognak lennünk, de amelynek a kipipálásáért folyó maraton alatt sokszor épp azt felejtjük el felismerni, hogy mi tesz minket valóban boldoggá.

A boldogtalanságnak átmeneti státuszt adni fontos életstratégia.

Legalább annyira – véli az amerikanizált kelet-európai –, mint nem letagadni a létezését arra a cirka hetven percre, amíg belénk száll.

szerző
Donáth Mirjam
publikálva
2013. okt. 22., 09:15
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 2
    2013. október 22., kedd 19:27
    Annak, aki itt él abszolút érthető. Amíg a magyar együtt sír, együtt vigad, az amerikai maximum vigad. Sírni csak magában... Ez nagyon magányossa teszi azokat az embereket, akiknek nem csupa siker az élete. Márpedig több, rajtunk kívül álló okból egyre több ilyen ember lesz itt is... De állítólag ez inkább csak a keleti part nagyvarosainak a sajátossága... Ezért is költözöm a nyugati partra...
  2. 1
    lohbasso
    2013. október 22., kedd 18:41
    Se füle,se farka cikkecske.

Komment írásához

  • Édesanyám felvett az ünnepi levelezőlistájára. Harminc embert köszöntött, köztük rokonokat, barátokat, templomi orgonistát és a pszichológusát. És mert sosem volt a szavak embere, ez az üzenete is tömör: „Áldott ünnepeket kívánok.”

    Szerző
    Donáth Mirjam
    Posztolva
    2014. dec. 29., 13:00
    Kommentek
    1
    A mazsoláról
  • Egy időben azzal, hogy Brittany Maynard megjelent a People címlapján, egy harmincas éveiben járó amerikai fiatalember úgy döntött, megosztja a világgal, hogy nincsen kedve tovább élni.

    Szerző
    Donáth Mirjam
    Posztolva
    2014. nov. 03., 06:15
    Kommentek
    1
    Meghalni nincs jogunk?
  • Azt kérdezi a barátném, aki egyedül él, pedig mással szeretne: át kellett-e ugranom az árnyékomat, hogy párra leljek. Olyan párra, amelyet egykor, gyermekként álmodunk magunknak.

    Szerző
    Donáth Mirjam
    Posztolva
    2014. okt. 05., 12:20
    Kommentek
    1
    Modern szerelem New Yorkban – 4. rész: Egy csónakban
  • Ha az amerikai filmkritikusok többsége úgy véli, hogy egy Luc Besson-film „együgyű“, akkor az európai néző fogja magát, és már a bemutatón a moziban ül. Nem is téved: a New York-i mezőnyben a Lucy a nyár eddigi legélvezetesebb alkotása.

    Szerző
    Donáth Mirjam
    Posztolva
    2014. aug. 05., 12:46
    Kommentek
    0
    Van úgy, hogy az ember már csak a moziba vágyik
  • Jelenleg 19 amerikai állam engedélyezi a melegházasságot. De az alapjában vallásos amerikai nép az elmúlt tíz évben többségében a melegházasságot támogatóvá vált.

    Szerző
    Donáth Mirjam
    Posztolva
    2014. jul. 05., 10:15
    Kommentek
    2
    A szivárvány másik végén
  • Így történt, hogy Indiana helyett Brazíliába utaztam, hogy fehér orvos helyett fekete programozó oldalán élek boldogan, amíg meg nem halok.

    Szerző
    Donáth Mirjam
    Posztolva
    2014. jun. 05., 07:36
    Kommentek
    0
    Modern szerelem New Yorkban – 3. rész
  • Miért maradt itthon Rubik Ernő? New Jerseyben szerzőnk őt magát kérdezte erről.

    Szerző
    Donáth Mirjam
    Posztolva
    2014. máj. 19., 09:42
    Kommentek
    0
    Generációs fejtörő
  • Ha akarjuk, kivehetjük a részünk az otthoni ügyekből. Az Amerikában élő magyarok szavazási szándékának számosított eredménye akár azt is mutathatja, hogy akarjuk.

    Szerző
    Donáth Mirjam
    Posztolva
    2014. ápr. 03., 10:00
    Kommentek
    2
    A nyolcszázból egy biztos: New Yorkból szavazók
  • Mint aki kitölt egymillió szelvényt, majd a legelsővel megnyeri a főnyereményt. Így fizettem be egyéves társkereső tagságot, hogy azután az első randin kézen fogva elsétáljak a naplementében.

    Szerző
    Donáth Mirjam
    Posztolva
    2014. febr. 18., 10:59
    Kommentek
    2
    Modern szerelem New Yorkban – 2. rész
  • Ne nézzük meg többet soha az Annie Hallt Woody Allen szexuális zaklatási botránya miatt? És mit gondol minderről Radnóti Sándor?

    Szerző
    Donáth Mirjam
    Posztolva
    2014. febr. 10., 11:03
    Kommentek
    4
    Művész keze által
  • Négy hónappal azelőtt, hogy a Catskills hegyekben megkérték a kezem, fizettem 52 ezer forintot egy e-Harmony nevű társkereső cégnek. Az ár az amerikai piacon is magasnak számít, de amiért a másik is fizet, azt talán komolyan is veszi.

    Szerző
    Donáth Mirjam
    Posztolva
    2014. jan. 30., 11:15
    Kommentek
    1
    Hogy néz ki a szerelem New Yorkban? 1. rész
  • Élt: 2 napot. Beszélt róla: egy egész világ. Gyászolja: 0.

    Szerző
    Donáth Mirjam
    Posztolva
    2014. jan. 09., 10:01
    Kommentek
    2
    A Sarki Örvény halálára
  • Ha megerőltetném magam, biztosan találnék tíz dolgot, amiben New York jobban működik, mint Budapest. Csak nem ezt a bizonyos tízet.

    Szerző
    Donáth Mirjam
    Posztolva
    2013. dec. 13., 08:40
    Kommentek
    3
    Ama tíz dologról, ami New Yorkban sem működik jobban, mint Budapesten
  • Ha a New York Times ír az országunkról, akkor valami gáz van otthon. Most épp az, hogy ugyanabban a headline-ban szerepelnek a Magyarország és az antiszemitizmus szavak.

    Szerző
    Donáth Mirjam
    Posztolva
    2013. nov. 28., 10:00
    Kommentek
    4
    Didchoo eat? Not, did you eat, but Jew eat? Jew. You get it?
  • Azt azért mégsem magyar asztrofizikusoktól várnánk, hogy moszkitókat keltessenek a föld alatt Amerikában. Pedig ez a helyzet, és milliók életét menthetik meg.

    Szerző
    Donáth Mirjam
    Posztolva
    2013. nov. 07., 10:48
    Kommentek
    1
    De szabadíts meg a Gonosztól
  • Eljött hát az ideje, hogy megosszam a legfontosabb pozitívumot az országról, ahol elidegeníthetetlen jog boldogságra törekedni, és ahol ennek megfelelően az ember csak boldog lehet, boldogtalan legföljebb átmenetileg.

    Szerző
    Donáth Mirjam
    Posztolva
    2013. okt. 22., 09:15
    Kommentek
    2
    Hogy taníts meg nevetni
  • Aki azt gondolja, hogy lehet „New York-inak” lenni Brooklynban, Queensben vagy urambocsá! New Jerseyben, az ne is üljön be a filmre: a poénok felét nem fogja érteni. Valamint ne üzenjen a Facebookon – engem sem fog soha érteni. Manhattanben még a hajléktalanok is sznobok. A szó legpozitívabb értelmében.

    Szerző
    Donáth Mirjam
    Posztolva
    2013. aug. 27., 11:08
    Kommentek
    1
    Jázminság – Woody Allen negyvennyolcadszor
  • A francia pilóta, Antoine de Saint-Exupéry, éjjelente írt. Megvárta, amíg leszáll az este és csillagfényét felgyújtva karnyújtásnyira kerül az ég, épp, mint amikor a felhők között repült. Csakhogy Manhattanban nincsenek csillagok.

    Szerző
    Donáth Mirjam
    Posztolva
    2013. aug. 20., 20:08
    Kommentek
    0
    A kis herceg földjén
  • Hét évvel a zsebórás malac parlamenti beidézése után, a 2003-ban regnáló szocialista kormány ismét megkereste, hogy működőképes médiatörvényre rendeljen tőle javaslatot. Gellért Kis Gábor emlékezete.

    Szerző
    Donáth Mirjam
    Posztolva
    2013. aug. 06., 10:48
    Kommentek
    0
    Egy kommunikátor halálára
  • Manhattanban egy egyszobás, harminc négyzetméteres dobozka átlagára 1900 dollár, azaz... nagyon sok forint. Szerződést akkor írnak alá, ha ennek vagy a negyvenszeresét megkeresi az ember egy évben.

    Szerző
    Donáth Mirjam
    Posztolva
    2013. jun. 12., 11:00
    Kommentek
    5
    New York: 25 éven felülieknek nem ajánlott
  • Jelentem, április 19-én, pénteken, meghalt a tulipánfa, amelyik a 6-os kapu mellett állt. Az, amelyik legalább harminchét tavasz óta tulipán alakú fehér virággal köszöntötte a munkába érkező parlamenti dolgozókat. Se beteg nem volt, se a járókelők biztonságát nem veszélyeztette.

    Szerző
    Donáth Mirjam
    Posztolva
    2013. máj. 03., 13:14
    Kommentek
    1
    Twitter és tulipán
  • Tudta, hogy nem azért ragadt kívül az ünneplő emberek körén, mert azok ne akarták volna bevenni őt, hanem mert számára vesztették jelentőségüket a hagyományok az otthonától távol.

    Szerző
    Donáth Mirjam
    Posztolva
    2013. ápr. 16., 12:09
    Kommentek
    0
    Én istenem, itt a tavasz
  • Ami azt illeti, a New York-iak sem repesnek attól, hogy a városban, amely az elérhető luxusból él, nincsen mosógép a lakásban. Sokan lefizetnek egy rakat embert, a mosógépárustól a portáson át a szerelőig, és titokban szereltetik be a masinát.

    Szerző
    Donáth Mirjam
    Posztolva
    2013. márc. 24., 14:03
    Kommentek
    1
    Kosárral ölemben
  • Malik Bendjelloul dokumentumfilmje bizonyítéka az amerikai mitológia főtételének: bárkiből lehet sikertörténet, bárki a csúcsra érhet, ha a maximumot hozza ki magából, ha igaz szívvel küzd, és értéket teremt. Egy idős detroiti munkás éppúgy, mint egy fiatal svéd kalandor.

    Szerző
    Donáth Mirjam
    Posztolva
    2013. febr. 25., 09:30
    Kommentek
    0
    Az Oscar-mezőny legjobb sztorija
  • „Hogy mi a bajom ezzel a 70 éves Gandalf-figurával, aki előbb kicsavarta Godard híres mondatát, úgy, hogy »a játékfilm másodpercenként 24 hazugság«, majd be is bizonyította? Az, hogy fekete mágus.” New York-i bloggerünk Hanekéről.

    Szerző
    Donáth Mirjam
    Posztolva
    2013. jan. 28., 08:01
    Kommentek
    0
    Egy filmről, amely Oscar-díjat fog nyerni
  • A Lower East Side-i tetőlakástól Draviczki Attila Keybárjáig („kulcs kocsma”, nem kéjbár) húsz sarok az út. Nincs Szex és New York: nem intek taxit, a sárga folyamban hömpölygő kocsik alig tudnak egymástól mozdulni, egyébként sem olyan mulatóba tartok, ami előtt tűsarokban kell sorban állni. Sétálok.

    Szerző
    Donáth Mirjam
    Posztolva
    2013. jan. 17., 15:41
    Kommentek
    0
    Állítsátok meg a… New Yorkot!