Interjú

"Időként csend"

Szkárosi Endre költő
szerző
Szõnyei Tamás
publikálva
2005/12. (03. 24.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Hangköltészeti pályámon elõrehaladva egyre jobban láttam, hogy ehhez a rádió az ideális terep. A Magyar Rádió irodalmi osztályán valamikor 1992-ben javasoltam Varga Lajos Mártonnak, Katona Imre Józsefnek és Magos Györgynek, hogy csináljunk egy ilyen mûsort.

Magyar Narancs: Több mint tíz év és vagy száz adás után véget ér rádióműsorod, a Világgége. De hogyan kezdődött?

Szkárosi Endre: Hangköltészeti pályámon előrehaladva egyre jobban láttam, hogy ehhez a rádió az ideális terep. A Magyar Rádió irodalmi osztályán valamikor 1992-ben javasoltam Varga Lajos Mártonnak, Katona Imre Józsefnek és Magos Györgynek, hogy csináljunk egy ilyen műsort. Abszolút nyitottak voltak rá. Világhang-költészeti Revue címen indult fél órában, Kőrösi Zoltán volt a belsős szerkesztője, aki később az irodalmi osztály vezetőjeként is pártolta. '95 körül fél évre leállt ugyan a műsor, de aztán Világgége címmel immár egy órában újraindult, négyhetente, a Petőfin. Hortobágyi László stúdiójában vettük fel a műsorokat, legtöbbször Korányi Tamás közreműködésével, aki kortárs zenei szakértelmével segített, és máig Turai Tamás lett a belsős szerkesztője. A nagyobb terjedelem a koncepció kibővülésével is járt, a hangköltészeten túl zenei, hangművészeti műsorrá vált a Világgége, minden megjelent benne, ami a művészetből hangban megnyilatkozni képes, a képzőművészet határeseteitől a filmig, amiben Bakács Tibor segítségét bírtuk. Rengeteg új és régi, magyar és nemzetközi művet mutattunk be ezekben a hangfolyamokban, a történeti avantgárd felvételektől a legfrissebb kortárs produktumokon keresztül az alternatív, elektronikus popzenékig, némi értelmező kommentárral, egy-egy avantgárdművész-interjúval.

MN: Most meg szóltak, hogy itt a vége, csináljatok egy búcsúadást?

SZE: Nem egészen. Amikor megtudtam, hogy meg kell szakadjon ez a folytonosság, én javasoltam egy ideiglenes búcsúszámot. De sem a művészeti főszerkesztőség, sem mi nem mondtunk le végleg a műsorról. Miközben természetesen rettenetesen sajnálom, ami most történik, tudom, milyen anyagi körülmények között, mennyi belső és külső szempontnak eleget téve dolgoznak. Egy képzőművészeti műsort szeretnének elindítani, aminek időt kellett találni. Nem túl szerencsés és rádióbarát, hogy egy hangművészeti adás látja ennek a kárát, de jelenleg nem találtak más megoldást.

MN: Tizenöt-húsz rövid blokkból álltak össze a műsorok. Egy alkalommal, Katona Imre halálakor egyperces csendet adtatok, ami nagyon radikális megoldás a rádióban, ahol tíz-tizenöt másodperc némaság esetén a hallgató már azt hiszi, valami hiba keletkezett. Nem volt nehéz ezt keresztülvinni?

SZE: Nem. Mindig is teljesen megbíztak bennünk, másrészt mindenképp meg kellett emlékezni Imréről, aki kiemelkedő háttérmunkása volt az irodalomnak, ha a közönség nem ismerte is. Döntésképes és határozott, ugyanakkor kedves, barátságos és őszinte ember volt, akinek az élete az irodalom rádiós megjelenítéséről szólt. De messze nem ez volt a leghosszabb hallgatás a Világgégében: egyszer betettük John Cage nagy "slágerét", a 4'33"-et, a Frank Zappa-féle változatban. Ez ugye pontosan négy perc harminchárom másodperc csend, legfeljebb a szék nyekereg meg a zongorafedél nyílik-csukódik, szóval a hallgatóinknak már lehetett ilyen csendélményük. És ez már túlmutat a rádión. Az életünket és a mai művészetet is meghatározó, állandó információdömpingben, a ránk zuhogó képek és hangok közepette, amikor csak a gyors és hangos beszédnek van nyilvánossága, a nyugodt közlés lehetősége mintha kikerült volna a kultúránkból: ilyen körülmények között nagyon hatásos tud lenni az, ha időnként csönd van. Ez átvezet a saját művészi gyakorlatomhoz is. A 80-as években a Konnektor együttessel nagyszabású dolgokat csináltunk: totális művészeti koncertszínházi munkánkban látványos színpadképekkel, dinamikus akciókkal, nagy energiák mozgósításával, expanzív, már-már támadó jelleggel dolgoztunk. A mai kulturális környezetben viszont magamon veszem észre, hogy ösztönösen minimalista eszközökkel dolgozom. Mert most a kevés jobban szól.

MN: Nemrég megjelent CD-tek az előző korszakot idézi fel. Ennek legenergikusabb darabjai között volt A walesi bárdok és a Nemzeti dal. Nagyon hatásos, de miért mondod visszafelé Petőfit?

SZE: Számos hangköltészeti antológián és nemzetközi projektben, különböző lemezeken szerepeltem, Márta Istvánnal és Bernáth(y) Sándorral csináltuk a Támad a szél, a Towering Infernóval a Kaddish című albumot, de a két éve megjelent Szkárosicon volt az első saját hangköltészeti lemezem. Ha régebbi fölvételekkel is, de ennek szerves folytatása a Konnektor-CD, amin A walesi bárdok és a Nemzeti dal is hallható, a Tűzfal - magyar irodalmi hallgatókönyv című műsorunkból. Mindkét lemezt kézbe vehető műtárgyként, hangzó anyagként és két nyelven olvasható librettóként készítettük el. A Nemzeti dalt az ember ismerni véli iskolai tanulmányaiból, miközben fogalma sincs róla. Amikor újra fölfedeztem magamnak, rájöttem, ez egy iszonyúan erős punk vers volt a maga korában. Ezt a szilaj, ugyanakkor féken tartott energiát akartuk visszaadni egy kemény, punkos, egyszerű zenei motívummal. Hirtelen jött az ötlet, hogy a végéről, soronként visszafelé haladva mondjam. A vers ezt lehetővé teszi, tartalmilag is, ritmikailag is. Nem változik az értelme, csak az elemi ereje szakad fel, szinte új műként jelenik meg. Fölkapod a fejed, hogy mi van? Én ezt eddig máshogy hallottam. Az is volt a szándékunk ezekkel a feldolgozásokkal, hogy leporoljuk és szálirány ellenében frissítsük fel őket, mint egy régi, szép, de már kopott gobelint. Arany versét hallottam Latinovits Zoltán egyik utolsó előadásában: máig emlékszem, milyen zseniális nonkonformizmussal bontotta ki A walesi bárdok dramaturgiáját. A mi előadásunk előtte is tiszteleg. A CD füzetében olvasható angol verzió Bernard Adams kortárs walesi költő munkája, hihetetlenül jól követi a metrumot, a ritmust - majdnem úgy szól, mint az eredeti, pedig az szinte lehetetlen. Ez a kiváló műfordítás itt lát először napvilágot, erre a filológiai tettre külön is büszke vagyok.

 

A Világgége utolsó adása április 11-én, hétfőn lesz a Petőfin. A CD-k: Szkárosicon (2002, Bahia), Szkárosi & Konnektor & Bernáth(y) (2004, A38).

szerző
Szõnyei Tamás
publikálva
2005/12. (03. 24.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Szkárosi Endre
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához

  • Új regénye, az Imágó megjelenése alkalmából járt Budapesten - az elvárásokról, a kritikáról és a börtönben ülő Hodorkovszkijról kérdeztük.

    Szerző
    Köves Gábor
    Posztolva
    2011/38. (09. 22.)
    Kommentek
    0
  • Szerző
    Urfi Péter
    Posztolva
    2011/35. (09. 01.)
    Kommentek
    0
  • A magyar országgyűlés a XIX. század végén sem számított a felhőtlen szórakozás otthonának, ám hála Mikszáth karcolatainak, az utókor mégis derűsen emlékezhet vissza a Sándor utcai képviselőházra. A Tisztelt Házra, ahol még elhangozhatott e kancsi békeszólam: "Mindnyájan egy anyának vagyunk a testvérei!"

    Szerző
    László Ferenc
    Posztolva
    2011/35. (09. 01.)
    Kommentek
    0
  • Hirtelen halálával a művészettörténet-írás ismét elszalasztotta azt a lehetőséget, hogy még elsődleges források alapján, a művész részvételével, az általa nyújtott szükségszerű korrekciók segédletével állítsa össze a róla szóló monográfiát, katalógust. A megkésettséget jól illusztrálja, hogy egy fiatal művészettörténész (Fehér Dávid) épp hogy elkezdte volna ezt a munkát, de már nem tudta Attalai életében befejezni. Ezt a lehetetlen állapotot az a tény illusztrálja legszemléletesebben, hogy műveinek gyűjteményét nem valamely művészettörténész állította össze, hanem St.Auby Tamás - épp a hiánypótlás szándékával megvalósított - multimediális archívuma, a Hordozható Intelligencia Fokozó Múzeum (HI2M) tartalmazza. A HI2M azonban a hatvanas-hetvenes évek progresszív művészetének a vetített gyűjteménye, így már az időkorlát miatt sem lehet teljes egy egész életmű vonatkozásában, még ha egyedülálló módon meg is teremti Attalai tevékenységének kortársi kontextusát.

    Szerző
    Kürti Emese
    Posztolva
    2011/35. (09. 01.)
    Kommentek
    0
  • Nemrég jelent meg a tanulmánykötete, melyben az ókori Kelet népeinek sorsával, sokszor máig húzódó utótörténetével foglalkozik (Meddig él egy nemzet? - Kalligram). Első pillanatra tán nem is hinnénk, hogy a sokszor egzotikusnak tűnő, máskor nagyon is ismerős nációk sorsa mily közelről érinti hazánk közelmúltját és jelenét. Az pedig mindenképpen tanulságos, ahogy állandónak tekintett jellegzetességekről, nemzeti szempontból releváns megkülönböztető jegyekről vagy kohéziós erőkről mutatja ki, hogy semmi állandó sincs bennük - hacsak éppen nem a folyamatos változás.

    Szerző
    Barotányi Zoltán
    Posztolva
    2011/34. (08. 25.)
    Kommentek
    0
  • Budapest legnagyobb köztéri képzőművészeti installációja léptéke és látványos elhelyezkedése ellenére sokak figyelmét elkerülte eddig. Nem csoda, hiszen sokáig úgy tűnt, ingatlanfejlesztésről van szó.

    Szerző
    Szemerey Samu
    Posztolva
    2011/34. (08. 25.)
    Kommentek
    0
  • Számos regény, dráma és novella szerzője - ezúttal az írók és a politikai hatalom viszonyrendszerének problémáiról és a kultúra kiüresedéséről beszélgettünk vele.

    Szerző
    Matkovich Ilona
    Posztolva
    2011/33. (08. 18.)
    Kommentek
    0
  • "Igaz, kicsiny pont vagyok, parányi pont a világtérképen, mégis hatalmas a belső világom. Egész kontinensnyi" - olvasható Ilma Rakusa új kötetének közepe táján, mely a szerző második magyarul is megjelent könyve (az előzőt, egy esszékötetet tavaly adta ki a Jelenkor).

    Szerző
    Horváth Györgyi
    Posztolva
    2011/32. (08. 11.)
    Kommentek
    0
  • Azt fogják majd rebesgetni, hogy eltűntek a dolgok. És hatalmas zűrzavar lesz, hogy hol vannak valójában a dolgok, és senki nem fogja tudni, hová lettek azok a kis bigyók meg az a fura kis izé - jövendöli a próféta a Brian életében, és jóslata, ím, valóra vált.

    Szerző
    - urfi -
    Posztolva
    2011/32. (08. 11.)
    Kommentek
    0
  • A hagyományos szomorúmanók népdala nem csupa móka és kacagás: a végén sötét fellegként úszik be a manólét ellentétpárja, a mézeskalács halálhuszársereg. Háy János szereplőinek ritkán adatik habkönnyű élet - miért lenne ez másképp rajzolt, festett teremtményeivel, amelyeket eddig többnyire csak a Háy-könyvek borítóiról lehetett ismerni? Bár meg kell hagyni, álcázott és álcázatlan halálhuszárokkal együtt is ez a világ a Háynál létezhető világok legbarátságosabbika. Ilyen az, amikor a minden műfajban igen pontosan, letisztultan, túlburjánzás nélkül alkotó író kiszabadul a mondatok, szavak és betűk szabta határok közül, s ezáltal papírra vetett lényei is levetik magukról a létezésüket lehatároló kötöttségeket.

    Szerző
    Kovács Bálint
    Posztolva
    2011/32. (08. 11.)
    Kommentek
    0
  • - Jaj, mily ösztövér a vastagság - szólt Esti Kornél, mikor egy mennybéli könyvesboltban belelapozott az Esti Kornél című könyv 850 oldalas kritikai kiadásába. - 250 lap tűrhető szöveg, a többi merő szalmacséplés a novellák "válfajairól" és "hatásairól". Mindig viszolyogtam attól az unalmas és vizenyős szamárságtól, melyet általában irodalomtudománynak neveznek. Kétségbeestem annak az elképzelésétől, hogy ez a butaság nemzedékről nemzedékre száll, az idők végezetéig, mint valami örökletes átok. - Hó! - kiáltott rá Kosztolányi a polc túloldaláról -, a mi felfogásunk homlokegyenest ellenkezik. Én imádom a népemet, nyelvemet, az olvasók pedig engem, te meg mindent lesajnálsz. - Öregszel - kötekedett Esti. - Kosztolányi lehajtotta a fejét, és igyekezett a könyv borítóján lévő képhez hasonlítani. - Látod, mit írnak itt rólad a 673. lapon - folytatta Esti - "Kosztolányi Dezső halálával életműve lezárult". A tiedé, öregem, csakis a tiedé. Én nem öregszem. Nem tudok. - Nézd, ez egy editio maior, kiadás- és recepciótörténettel, tárgyi magyarázatokkal - szólt Kosztolányi. Te irigykedsz. Ezt a 600 oldalt sajnálod tőlem. - Sajnálja a fene, ha úgy is lenne, magamtól sajnálnám - legyintett rá Esti.

    Szerző
    Ács Pál
    Posztolva
    2011/31. (08. 04.)
    Kommentek
    0
  • "Viccnek durva, versnek / kevés: / íme, egy kis / meglepetés" - olvashatjuk a kötetben, de érthetjük mindjárt magára a kötetre is. Erdős Virág sokoldalú, több műfajú szerző, talán éppen ezért fordulhat elő, hogy nem is alkot mindenben maradandót.

    Szerző
    Svébis Bence
    Posztolva
    2011/31. (08. 04.)
    Kommentek
    0
  • Élt huszonhét évet, halálának oka ismeretlen - ennyi kerülhetett be egyelőre a rendőrségi jegyzőkönyvekbe, s valljuk be, ennél sokkal többet még nem is jegyzett fel haláláról az életét folyton fürkésző sajtó, és a közvélemény. Alighanem pont azért, mert ügyeit, főleg a zenén kívüli dolgait oly behatóan és részletesen, mondhatni csámcsogva traktálták, s most halálának, mely látszólag logikusan (természetesen ennek itt semmi értelme: a halálban nincs logika) következett abból, ahogyan élt, alig van bónusz hírértéke.

    Szerző
    - minek -
    Posztolva
    2011/30. (07. 28.)
    Kommentek
    0