Dögöljön meg az elitizmus ott, ahol van!

szerző
Krusovszky Dénes
publikálva
2018. szept. 12., 19:30
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Világjobbítók, könyvtárosok és a nem elitista elit: avagy kinek kell az alternatív irodalmi Nobel-díj?

Július első napjaiban jelent meg a hír: svéd értelmiségiek egy csoportja, mivel „nem szeretné, ha elmaradna az év egyik legfontosabb irodalmi eseménye”, alternatív Nobel-díjat alapított, sőt, alternatív akadémiát, királyi helyett Újat (Den Nya Akademien), mi mást. Céljuk, hogy az itt taglalt okok miatt idén elmaradó Nobellel megegyező időben kiadják a maguk elismerését. Elvileg száznál több svéd író, szerkesztő, irodalmár támogatásával indult meg a projekt, de az ő nevüket – holott úgy emlékszünk, valaha ez nyilvános volt – már az istennek sem találjuk sehol.

Az akadémia honlapján az olvasható, hogy nem csak annyi lebeg a szemük előtt, hogy „garantálják, egy fontos irodalmi elismerés átadásra kerüljön 2018-ban is”, de egyben, hogy „emlékeztessenek rá, az irodalomnak mindig a demokráciával, a nyitottsággal, az együttérzéssel és a tisztelettel kell összhangban állnia”. Sőt, hozzáteszik: „Egy olyan időszakban [felteszem, ez a mára vonatkozik – K. D.], amikor az emberi értékek egyre inkább megkérdőjeleződnek, az irodalom az elnyomás és az elhallgattatás ellenszerévé válik.”

Ez szuperül hangzik, csak hát például a művészetről egy árva szót sem ejt a szöveg, amivel mintha azt sugallaná, hogy azt csak egy praktikus eszköznek tekinti a világjobbító tevékenység folytatásához.

Már ez a szenvelgő megfogalmazás is elég kellene legyen annak belátásához, hogy elképesztően fals alapállásból akarnák bebizonyítani az alternatív Nobel kiosztói, hogy, mint írják, „kiváltságok, előítéletek és szexizmus nélkül” is lehet az irodalmat díjazni.

Hát jó, de ha a Királyi Akadémia tagsága kiváltságnak számított, egy másféle, felteszem kevésbé formális, de gyakorlati szinten mégis hasonló kiváltsággal valóban nem jár-e az Új Akadémia döntnökének lenni? Az előítélet mibenlétét sem fejtik ki, mármint azt, hogy a „régi” akadémia miben volt előítéletes az újhoz képest – szintén egy olyan kérdés ez, amit inkább kibeszélni lett volna érdemes, nem ilyen sután letromfolni. A szexizmus emlegetése meg különösen kínos, hiszen a Királyi Akadémia épp hogy beáldozta tulajdonképpen a Nobelt az idén, hogy a szexizmus vádjával kellőképpen megalapozott módon tudjon leszámolni, még ha elképesztően ügyetlenül is. Arról meg, hogy a huszadik században kevés nő kapott Nobel-díjat, valószínűleg a legkevésbé a mostani zsűri tehet.

A hagyományt, amiből jövünk, visszamenőleg akkor sem tudjuk megváltoztatni, ha már nagyon kínos számunkra az emléke.

A probléma az, hogy a lózungokon túl az alternatív Nobel egy tök üres dolog, ami egyszerre lóg parazitikusan a régi Nobel gazdatestén, miközben azt hirdeti, hogy teljesen független attól. Felteszem, talpraesettebb gesztus lett volna azt mondani, hogy leszámolunk az akadémikussággal, leszámolunk a sznobériával és a konzervatív csökevényekkel, és csinálunk egy új díjat, új névvel, s a többivel. A mostani felállásban úgy tűnik, hogy az Új Akadémia nem bánja, ha összetévesztik a régivel, és az sem baj, ha az „új” Nobelt is a „régi” klónjának látják sokan, mert ettől van az egésznek hírértéke. Csak hát egyszerre leszámolni valamivel meg a nyakába is ülni, nemigen lehet. Vagy legalábbis nem túl elegáns az ilyen igyekezet.

És akkor az egész díjazottkiválasztási procedúra álságosságát még nem is említettük. Ugye, a régi akadémia belterjes volt és elitista, míg a mostani transzparens lesz és széles látókörű. Ennek a záloga, hogy a díjra jelöltek hosszú listáját a svéd könyvtárosok és a nekik jelöltet ajánló hétköznapi emberek szavazatai alapján rakták össze. Minden tiszteletem a könyvtárosoké és a hétköznapi embereké, de mitől lennének ők kevésbé elfogultak és szélesebb látókörűek, mint azok a szakértők, akiktől a Királyi Akadémia kért tanácsot évről évre?

Senki nem gondolja ugye, hogy a régi Nobel-díjat pár svéd akadémikus puszta ötletelése alapján osztogatták eddig. Tudható volt, hogy mindig szakértő irodalmárok széles nemzetközi csapatát kérték meg, hogy tanácsaikkal, ajánlataikkal segítsék az akadémikusokat. Az Új Akadémia üzenete tehát az: ne a szakértőket kérdezzétek, hanem a könyvtárosokat meg az utca embereit. Ilyet is lehet, csak azt akkor hívják már másképp: Nagy Könyvnek például, és ne Nobelnek.

De még ez a fránya antielitista vircsaft sem jön össze: a könyvtárosok hosszú listájából a közönség által megszavazott legjobb négy szerző közül ezúttal is egy zsűri fogja kiválasztani a végső győztest. Ez a zsűri (négy svéd irodalmár, három nő, egy férfi, felső középosztálybeliek, volt intézmény- és kiadóvezetők, abszolút nem underground arcok) mitől is kevésbé elit, mint a régi volt? Azon túl, hogy nem királyi. És az ő döntésük mitől is lesz átláthatóbb végső soron, mint a „régieké” volt – hacsak nem egy nyilvános vitában hozzák majd meg, amit azért mégis szürreális lenne elképzelni.

Az mindenesetre bizonyos, hogy október 12-én díjazottat hirdetnek, decemberben egy „nagyszabású” rendezvényen átadják, amit át kell, aztán feloszlatják magukat. Ez utóbbi hangzik a legautentikusabbnak.

Az alternatív Nobelnek azonban mégiscsak elképesztően álszent az az állítása, hogy ez az egész – mondom, az utolsó fázis előttig szakértő-mentesített – procedúra szélesebbre tárja az irodalmi elismerés kapuit. Mi előtt is pontosan? Már a díj svéd kritikusai is felvetették, hogy amennyiben a nemzetközi tanácsadók helyett a svéd könyvtárosokra hallgatunk, épp azt a fajta finomságot veszítjük el, ami a sok nézőpontúságból fakadt. Az, hogy a „régi” Nobel-bizottság fel tudott fedezni olyan szerzőket, akik a mainstream szempontjából kevésbé voltak előtérben (vö. Kertész, Modiano, Szvetlana Alekszijevics vagy akár Alice Munro), azért volt lehetséges, mert ez a szakértői háló jól működött.

Ezt bizonyítja az, hogy a díj hullámainak elülte után is mind a négy szerző népszerű maradt nemzetközileg is. Asa Linderborg, az Aftonbladet című jelentős svéd napilap kulturális rovatvezetője is többek között (a világjobbító álszentség mellett) azt rótta fel az Új Akadémiának, hogy amennyiben az adott nyelveket és kultúrákat jól ismerő szakértők helyett a svéd könyvtárosokra és közönségre bízza a kiválasztást – akik alapvetően fordításból tájékozódnak a világirodalomban –, óhatatlanul a jobban fordított nyelvekre fog terelődni a figyelem. Vagyis amennyire demokratikus mezben tetszeleg az Új Akadémia, élből fog behasalni a piaci és geopolitikai tények előtt.

Ha tekintetünket a díj rövid listájára vetjük, azt fogjuk látni, hogy a negyvenhét szerzőből huszonnégy angolul ír, mellettük van még tizenkét svéd (ami azért kissé aránytalan mondjuk a kortárs svéd irodalom nemzetközi ismertségével összevetve), három francia, két olasz, meg egy-egy japán, izraeli, lengyel, izlandi. Ja, még egy német is, igaz, az legalább svájci. Tehát mondjuk olyan jelentéktelen nyelvek, mint az arab, az orosz vagy teszem azt a spanyol, nem rúgtak labdába ezen a nagyon széles látókörű listán.

De legalább a Harry Potter szerzője is jelölt volt, dögöljön meg az elitizmus ott, ahol van.

És hát felmerül a műfaji kérdés is. Vasvillával kell nekimenni ennek a listának, hogy kiszedjünk belőle egy költőt vagy drámaírót mondjuk. S ha találunk is, mint például Anne Carsont (igaz, rajta kívül mást nem is lehetne), egyfelől ő is eltűnik a szűkítés során, másfelől meg amúgy a „régi” Nobellal kapcsolatban is gyakran emlegették, szóval nagy újdonságértéke az ő szereplésének sincs. Lényegében csak regényekről szól az egész, s ilyen szempontból messze egysíkúbb ez az ajánlat, mint a „régi” Nobelé volt, pedig azzal szemben is lehetett némi elégedetlenségünk olykor.

Végső konklúzióként mit lehet mondani tehát a nemrég kihirdetett négyes befutóról? Maryse Condé, Neil Gaiman, Murakami Haruki, Kim Thúy – két abszolút mainstream szerző (Gaiman és Murakami), és két relatíve kevésbé ismert (Condé és Thúy), két angol nyelvű (Gaiman és Thúy) és két nem angol (Condé franciául, Murakami japánul ír). Négy regényíró. Két férfi és két nő – ami nem véletlen, ez előre el volt döntve, hogy így lesz, és lám.

Nem vállalhatatlan, sőt, ha nem épp a „régi” Nobelen akarnának velük példát statuálni, hanem mondjuk egy független, eklektikus díj első kiosztását alapozni erre a négyesre, még érdekes is lenne. A Nobelhez képest azonban akárhogy is nézzük, csupán annyi újdonság van benne, hogy nyit a mainstream felé. De mondjuk egy bestsellerszerző alternatív Nobel-díjának legfeljebb azok tudnak ujjongva örülni, akik nem láttak még életükben könyvsikerlistát. Persze célközönségnek talán ez sem utolsó, és ők lehet, hogy örömmel vásárolják majd az Új Akadémia shopjában az Új Akadémia feliratos iPhone-tokot is, milliomos kedvencük pénzdíjazását ezzel is tovább növelve. A többiek pedig, akik tényleg valami lényegi, hogy ne mondjuk, minőségi változást reméltek, várhatnak a következő botrányig. Vagy még tovább.

szerző
Krusovszky Dénes
publikálva
2018. szept. 12., 19:30
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához